Az egész egy apukától örökölt Zenit-E típusú fényképezőgéppel kezdődött. Megjárta az összes baráti szocialista országot, porviharba került Egyiptomban, számtalan balatoni nyaralást megörökített. Megjavítottam akadó redőnyét és éveken keresztül mókáztam vele. Wc-papír gurigából készítettem makrózáshoz közgyűrűt a Németországban balek módon megvásárolt beugróblendés(!) zoom-objektívhez. Tényleg vicces volt. A digitális korszakban aztán nagyon felgyorsultak az események: egyre jobb és jobb gépekkel próbáltam elfedni a tényt, hogy kb. minden 1000. exponálásból lesz az a fotó, amit elképzeltem. :) De tényleg: most, hogy nem nyomasztja az embert, hogy éppen mennyi nyersanyagot pazarol el, kevésbé is tervezi meg a dolgot. Ezért igyekszem egyre tudatosabban fotózni, kialakítani valami rám jellemzőt. Persze tudom, szintén zenész: mindent lefotóztak már előttem, csak sokkal jobban. ;) Leginkább makrózni szeretek: a bogarak, fűk, fák, bigyók és buborékok nem mozognak, kérdeznek, takarják el arcukat álszemérmesen vagy pucsítanak ordenáré módon a kamerába. Mostanság azért rákaptam a portré fotózásra is: de rá kellett jönnöm, hogy gyógypedagógus létemre - ti. abból élek, hogy beszélek - katasztrófálisan instruálom alanyaimat. Ezért szeretek háttérből fotózni, elcsípni mozdulatokat, pillanatokat. Még így is van, aki arra vetemedik, hogy engem kérjen meg a nagy nap megörökítésére. Megtisztelő és izgalmas, egy zabszem nem fér a fenekembe olyankor, mert "...... én vagyok a fotós". A család, a kisfiam és a munkahelyem kimeríthetetlen forrást biztosítanak szárnypróbálgatásaimhoz.

Amennyiben tetszenek a fotóim és szeretnéd megörökíteni a boldogító igent, gyermeked huncut mosolyát vagy a bodobácsot az ablakpárkányodon, akkor keress bátran a budaipasa@gmail.com címen, de még jobb, ha meglátogatsz a facebook-on. Leszögezem, hogy nem vagyok profi, nem érek rá bármikor, de nagyon igyekszem. :)